A Szlovák Paradicsom (Slovensky Raj)
 
Térkép
 

Sok kalandortól hallottunk már szinte regéket az un. Szlovák Paradicsomról, azon belül is a Hernád-áttörésről. Régóta tervezgettük, hogy elnézünk oda, ám erre csak most sikerült sort keríteni. Ez is csak egy szűkös júliusi, hétvégi túra keretébe fért bele, de talán elég is volt. Nem mintha nem lenne tényleg szép hely, de a magunk fajta magas hegyet kedvelő kecskéknek talán egy kicsit sok volt a fa. Azok számára, akik még nem voltak ott, tényleg csak ajánlani tudom ezt a helyet, főleg ha egy olyan kikapcsolódást keresnek, ami nem túl fárasztó, azonban kalandos és valóban szép helyek megismerésével jár.
Az indulást szombat hajnali 5-re terveztük, de ebből végül is fél 11 lett. Budapestről az út c.a. 280 km, de ezt a dátum rossz kiválasztásával és némi szerencsével meg lehet toldani úgy 50 km-el. Természetesen ismét csak a tapasztalat beszél belőlem, történt ugyanis, hogy szlovák barátaink rallyt rendeztek Dobsina környékén és az utat e jeles esemény miatt dupla félszélességben lezárták. Ez még önmagában nem lett volna baj, csak erről az előző kb.25 km-re lévő elágazásnál elfelejtették valamilyen formában értesíteni a bel- és külföldi utazóközönséget. Így nem elég, hogy iszonyú későn indultunk, még pluszba időt, benzint -és a szép szavakat- nem kímélve megismerkedhettünk Szlovákia egy másik erdős hegyi útjával. Mindezek ellenére du.3-ra megérkeztünk a kiszemelt start helyünkre, Podlesikbe. Ez az egyik kedvenc kiinduló pontja a "paradicsomba" benéző túristáknak. Itt benyomtuk a kocsit a helyi autós kempingbe és kifizettük előre az 1 napos díjat, ami három személyre és egy autóra 240 koronát, kb.1400 forintot kóstált. Ez pozitív meglepetés volt számunkra, mert ennél azért jóval többre számítottunk.

A gyalogos túránk első fele a Hernád felső völgyében vezetett. Ez az előzetes várakozásokkal ellentétben nem igazán nyerte meg a tetszésünket, noha itt is sűrűn voltak a folyó felett fémtálcák, amik az egyetlen járható utat jelentették az olyan egyszerű túrázó számára, mint mi. Lehet, hogy az alsó szakasz egy fokkal szebb, de erre már nem igazán voltunk kíváncsiak (igaz, főleg időhiány miatt). Ezért a bal oldali képen látható függőhíd elérése után ráfordultunk a Klastorisko felé vezető (mily meglepő) Klastoriska szurdokban vezető útra (jobb oldali kép). Itt már azért egy kicsit emelkedett a hangulatunk, ez már kezdett a várakozásainkhoz közeledni, bár még ez sem volt az igazi. Ez egy un. egyirányú túristaút, vagyis csak felfelé járható, ill. a létrák és egyéb szűkebb folyosók miatt csak a felfelé menő forgalom az engedélyezett. Itt főleg az b.szta a csőrünket, hogy szabályosan, az engedélyezett irányba haladunk, így bennem már itt megfogalmazódott az esti haditerv (ld.később). Klastorisko egy pici és egyben az egyetlen üdülőövezet a Slovensky Rajban. Különleges mivolta abban mutatkozott meg, hogy itt Nyugat-Európával ellentétben le tudtunk ülni és inni egy ásványvizet anélkül, hogy a fogainkból az összes tömést ki kellett volna szívni. Utunk következő szakasza a Kysel völgyben haladt. Itt egy több, mint két évtizeddel ezelőtti erdőtűz miatt a régi túristaút járhatatlan (állítólag kötéllel sem, mert a tűztől laza lett a sziklafal szerkezete), így a nagyobb vizesések részlegébe csak egy "kitérő" túristaúton lehet betekinteni. (Aki azért nagyon kíváncsi az alsó völgyből megközelítheti ezt a helyet.) A Kysel völgy normál útjára visszatérve a Mala Polana felé haladtunk.

Ez viszont már egy tényleg fasza szurdokvölgy, tele létrákkal és szűk folyosókkal. Itt azért megállapítottuk, hogy most kivételesen mázlink volt a túracuccok kiválasztásában: hosszas gondolkodás után sportcipő helyett túrabakancsban indultunk útnak. Ha nem így tettünk volna, akkor ezen idő tájt már több víz állt volna a cipőnkben, mint a világ tengereiben összesen. Ezért ha ezen írást olvasva nekivágsz a szurdokok világának, azt tedd (kívülről) vízálló cipőben, vagy légy képes poénnak felfogni, ha a cipődben áll a víz! Felérve a Mala Polana előtti elágazáshoz, este 9 óra lévén lassan el kellett induljunk a kiinduló kempingünk felé. Két út volt: az egyik a normál lefelé vezető út, a másik a Suchá Belá szurdokban vezető csak felfelé járható. Mivel nekünk lefelé kellett menni, így az aki a Mont Blanc oldalunkat már olvasta tudja, hogy melyiket választottuk... Természetesen a tiltott, szurdokban vezetőt. A csapat ugyanaz volt, mint a Blancon, a felszerelés pedig csakúgy mint akkor most is hiányos volt: Feri barátunk már megint nem hozott magával lámpát. No azért az ottani viszontagságok közelről sem voltak kilátásban, de azért egy ilyen szurdokban ahol a létrék hossza nem egy helyen (hanem kettőn) meghaladta a 10 métert nem kis kaland este végigmenni két (fej)lámpával három személynek, ráadásul a kötelező haladási iránnyal szemben. A út elején még jöttek velünk szembe népek, akik közül az egyik csajci tudott magyarul és nem karlengetve de elmagyarázta nekünk, hogy ez az út csak az ő általuk képviselt irányba járható, mert veszélyes és ha elkapnak fordított menetért akár 500 koronára is büntethetnek. Ő nem tudta, de ezzel még nagyobb kedvet csinált nekünk és elhatározásunk helyességét támasztotta alá. Mivel a büntetési tétellel is tisztában voltunk, így már nyugodtabbak voltunk az esetleges következményeket tekintve is ott, a kicsit túlszabályozott Szlovákiában. A Suchá Belá völgy viszont már tényleg szuper volt (már amit látni lehetett belőle). A létrák egymást követték, s még egy kisebb alagúton is át kell az arra járónak kelnie. Csúcs! Ennél nagyobb élvezet már csak az volt, amikor a középen, saját lámpa nélkül haladó Feri komának elfelejtett az úttörő Rikárdó szólni, hogy az utat jelentő vastálca enyhén lépéshiányos. Feri viszont nekem, a hátul haladónak már előre "szólt" egy hangos ordítás keretében. A völgy kijárata közvetlenül a kemping mellett van, így ott már lámpa nélkül osontunk, nehogy valami lelkes tanapos észrevegye a mi kis turpisságunkat. Este némi konzervezés után felvertük -új szokásunknak megfelelően- a polifoamokra a hálózsákokat és úgy próbáltunk a szabad ég alatt aludni. Az elalvásunk pillanatáig még kellemes szlovák és egyéb nációs népdalokat hallgathattunk a szomszéd tábortüzek mellől. Ezt most tényleg nem cikizésként írom, öröm volt egy kicsit visszacsöppeni az időben úgy tíz évet és újra felidézni azt, amikor még nálunk sem indult el ilyen mértékben a pénzhajhászás, és az embereknek még több idejük volt egy kicsit kikapcsolódni...

Magas-Tátra

Másnap reggel a szurdokvölgyek világába már nem nagyon vágytunk vissza, így az én nagy örömömre egy kisebb Tátra látogatásra voksoltunk. Idáig szerénységem (ha-ha) nem volt még a Magas-Tátra közelében sem, így piszkosul élveztem a vasárnapi kocatúristás kirándulást. Az alsó lanovkáig kocsival elgurultunk, majd innen gyalogosan mentünk fel a Lomnic csúcsra menő, felső lanovka start állomásáig 1750 méterre.

Innen úgy gondoltuk, hogy -kötél nem lévén nálunk- lanovkával megyünk fel a csúcsra, de a megismert kedves magyar minigroup (2fő) elkeserített minket, hogy az órás dőzsölés helyett inkább a lanovka tikettet kellett volna megvegyük, mert arra a napra bizony már elfogyott az összes. Ezen először nagyot néztünk, de aztán beláttuk, hogy úgy van ahogy ők mondják. Ők is 4 kerek órát vártak az őket felvivő kabinra, ami azért az ottani szlovák büfé árak mellett nem olyan vészesen sok. Mi is betermeltünk egy-két hotdogot meg krumplit és nem ürült ki a pénztárcánk... egy hotdog 30 Sk, míg 2 dl hideg szóda 8 Sk. Ezek után kitaláltuk, hogy az innen induló libegővel azért felmegyünk 2200-ra és onnan nekivágunk a csúcsnak kötél nélkül a gerincen, nem lehet az olyan vészes (legalább is felfelé, lefelé meg csak lejövünk vhogy - ld. Mont Blanc).

Fel is mentünk, de az ottani Stop feliratok és Rikárdó haverunk nem tetszése miatt végül is letettünk az eredeti elképzelésünkről. Ha tudsz valamit az ottani mászási viszonyokról, megengedettségről lécci írd már meg nekünk, mert oda, ill. a környékre még vissza szeretnénk menni és nem feltétlenül a tanapos büntető csekkekre szeretnénk a szlovák koronánk nagy részét költeni.{Mailto: Cservölgyi Krisztián } (Egy kedves ismerősöm információja szerint július közepéig van általában "nyitva" a Lomnicra vezető út...)

Ha pedig még nem jártál a fent leírt helyeken feltétlen javaslom, hogy menj és nézd meg, bár ha Tátrában komolyabban szeretnél járkálni kötelet mindenképp vigyél magaddal, a majrét pedig hagyd otthon! Mivel ez volt az első komolyabb kirándulásunk Szlovákiába, előtte kicsit tartottunk a szlovákok magyar-ellenességétől, de ennek nem hogy a nyomait sem tapasztaltuk, hanem inkább pont az ellenkezőjét éltük meg... ugyanúgy mint egy őszi, ill.egy kora tavaszi túra alkalmával Romániában. That's all folks....

Néhány szerintem fontos adat, váljék egészségetekre (1999):

Cser Túra Oldalai