A Fogarasi havasok télen
Rakovica, Suru csúcs, Felek
(2005. március 18-23.)

A Fogaras turistaútjainak vázlata



Extrém cuccok, extrém áron Barack és a jéger'alsó
Az új évezredben az élet szinte minden területén elterjedt a gyártó-fogyasztó felállás.
Ez az agressziv üzleti szemléletmód bárhol megveti a lábát, ahol csak a legminimálisabb haszonra is szert lehet tenni. Manapság a nagy cégek a termékeik, vagy a szolgáltatásaik forgalmának maximalizálása érdekében különféle "divatokat" teremtenek, amiket követve a fogyasztók újabb- és újabb kiadásokba hajtják magukat.
Mivel az outdoor sportokhoz rengeteg és változatos felszerelés kell, sőt egy kevésbé tapasztalt ember még komoly szolgáltatásokat is igénybe vesz (hegyivezetés, fizető-szállás, tanfolyamok, stb), ezért törvényszerű volt, hogy "hozzánk" - a magas hegyekbe is betört az üzlet, a trend és a sok fogyasztó!

Ennek a jelenségnek sok hasznos és sok káros oldala van, amiket kár is most elemezgetni. A nem éppen idevágó bevezetömnek a lényege, hogy szembeállitsam a belénksúlykolt tömeg-túrákat és magát a fantasztikus Fogarast!



Az elhagyatott Fogaras napos oldala Ami a katalógusokból, magazinokból évek óta árad: könnyű sikert igérő, kényelmesen kiépitett alpesi séta egész a csúcsig, persze extrém felszerelésekben és menedékházakkal sűrűn megszakitva. Ezt még a nyugdijasok is megcsinálják, nem is beszélve a berumozott osztrák ürgékről.
Egy-egy via ferrata (vagy klettersteig) során néha több emberrel találkozom, mintha egy téli napon végigmennék lakóhelyem -Fonyód- összes utcáján! Ennek is megvan a szépsége, hiszen ilyen sziklákat és magasságokat mint amit az Alpok kinál, hiába is keresnénk Romániában vagy Szlovákiában. De akit a természetszeretet és a kihivások hajtanak a hegyek közé, az ne hagyja magát befolyásolni, és ismerje meg -akár a sokoldalúság jegyében- a kevésbbé trendi, de annál izgalmasabb romániai Kárpátokat!
Ha meg szeretnéd tudni milyen érzés lehetett az 1800-as években bolyongni Európa legnagyobb csúcsai körül, keresve a járható utakat és hágókat, akkor irány a Fogaras, lehetöleg télen!



Az "Erdélyi Alpok" és a róla szóló történetek engem már régóta lenyügöznek. A kiterjedése, érintetlensége egyedülivé teszik azon hegységek között, amelyeket hazánkból viszonylag egyszerüen el lehet érni.



Ami a lencsébe belefért... (kép Felekből) A 75 km-es gerincével a leghosszabb egységes hegytömb az egész Kárpát-koszorúban, és egyben a legégbetörőbb is. Bár a Tátra teteje - a Gerlachfalvi csúcs (2605) magasabb, mint a fogarasi Moldoveanu (2544), de a Fogaras kelet-nyugat irányban 50 km hosszan tartósan 2000 méterrel a tengerszint fölé nyúlik, és csupán egyetlen élesen bevágott hágó töri meg a folytonosságát. A megye nagyságú területen, ahol a sziklás csúcsok és a hegységhez tartózó erdőségek elterülnek, sehol egy falu, de még csak pár házból álló tanyáról sem beszélhetünk.
A hegység felénél a 70-es években megépült transzfogarasi műút szeli ketté a terepet, észak-déli irányban. Mivel ez azonban csak évente 3 hónapban járható, a legkisebb mértékben sem zavarja meg a hegység nyugalmát.

A civilizációtól való elszigeteltséget az állatok is élvezhetik. Bár ez a gyönyörű táj sajnos nem minősül nemzeti parknak és a természetvédelmi területek sem összefüggőek, a zergék, mormoták, a szokásos erdei vadak, a farkasok és a barnamedvék mind otthonuknak mondhatják a hegyvidéket és környékét. Hogy valóban vadon ez a táj, bizonyitják azok a nem ritka hirek is, amelyek a helyi parasztok barnamedvék általi agyonveréséről szólnak. -És az ilyesmi állitólag még Brassó csóró negyedeiben is könnyen előfordulhat az emberrel...



Cuppogós lépések, háttérben a Fogarassal Az északi oldalról csipkés és meredek, délről lankásabb a Fogaras arculata. A "North face" gyakori hóomlásai miatt tartják a Kárpátok leginkább lavinaveszélyes hegységének. Mi lavinát sajnos nem, csak lavinára utaló jeleket láttunk - az útunk egy részén például a talpunk alatt! A kora tavaszi időpont az olvadás miatt nem volt biztató, de mire felértünk 1500 méterre, bebizonyosodott hogy olvadásnak itt nyoma sincs!

A 2005-ös húsvét elötti héten, március 18-n pénteken vágtunk neki a régóta tervezett útnak: Barack, Bálint, Ricsi és én (Dániel). Már elöző héten alaposan összekészitettük a felszerelést, igy a suliból az utolsó óra után indulhattunk volna egyenesen Romániába, ha történetesen nem akarunk túljárni a MáV "eszén"! :-) De mivel mi mindig a költségek csökkentésére törekszünk, ezért elsö utunk diákjeggyel Ricsihez - Debrecenbe vezetett. Itt csaptunk még egy utolsó nagy bevásárlást és kajálást, majd Berettyóújfalunál terveztünk estefelé vonatra szállni. Az útvonal Nagyvárad (Oradea), Kolozsvár (Cluj Napoca), Nagyszeben (Sibiu) és Oltrákovica (Racovita) lett volna... De Berettyóújfalun kiderült, hogy ott nem tudnak nekünk nemzetközi jegyet kiállítani! -Hihetetlen!



A nagyszerű román vasúthálózat Ha valaki vonattal akar utazni a hegyekbe, jól gondolja meg, mert elég sok idöt kell szánni a korrekt jegybeszerzésre! De ezt egyszer már taglaltam itt a honlapon.

Szóval Debrecenböl Ricsi faterja átfuvarozott minket Berettyóújfaluba, a vonatunk kb. 20 percre volt tölünk, és nekünk nem sikerült jegyhez jutnunk! Szerencsére a pénztáros néninek eszébe jutott, hogy esetleg felhívhatnánk a tényleges határállomást, Biharkeresztest. Ott irnak nekünk egy jegyet Brassóig, az jó lesz. -Gondoltuk oké, kicsit tovább kifizetjük az utat, hiszen Nagyszeben és Brassó között fekszik a végcél, Felek. Ez a plusz 100 km töbletdij pedig a sokadik tanulópénzunk lesz...

Persze végül nem jöttünk ki ennyiböl! Biharkeresztesen ugyanis kézhez kaptuk a 4 személyes jegyünket: Nagyvárad (Oradea), Kolozsvár (Cluj Napoca), Marosvásárhely (Targu Mures), Csikszereda (Miercurea Ciuc), Sepsiszentgyörgy (Sfantu Gheorghe), Brassó (Brasov)! -Aki a térképre ránéz észreveheti, hogy a Kárpátokat végigutazva tettünk egy nagy kerülőt Erdélyben! Brassót egyébként egyáltalán nem akartuk érinteni, nemhogy keletről érkezve! És akkor hol vagyunk még Felektöl és a Fogaras tervezett nyugati végétöl!?
-Hát kb. 100 km-re! :-/





A szomjhalál nem fenyegetett... Kénytelen kelletlen, de igy vágtunk bele az útba. Kolozsvár (Cluj Napoca) elött, szunyókálás közben sikerült találkozni egy másik magyar bandával, akik pár kupéval távolabb ültek tölünk és szintén a Fogarast vették célba. Ám ök a keleti részét, és a "hópárduc" -Eröss Zsolt- féle szervezésben! Már ha jól értettem... Nem voltak túl közlékenyek. Velünk ellentétesen ők röviditettek: leugrottak Kolozsváron, ahonnan busszal mentek tovább.

Mi folytattuk a zötykölödést, és az egyhangú éjszakai utunkat csak a napfelkelte tette érdekesebbé: fénynél kiderült ugyanis, hogy miért ment a vonat sötétben gyakran csigatempóban. Nagy áradások voltak akkortájt a Kárpátok erdélyi részén, és a felduzzadt hegyi patakok helyenként a vasúti töltéseket veszélyeztették!


Nem tudom, hogy csupán a viz miatt, vagy "normálisan" is igy kellett lennie, de a vonat este 8-tól másnap kb. délig vitt minket (16 óra)!!! Miután Brassóba érkeztünk, gyorsan ki kellett igazodtunk a menetrenden, mivel idegen nyelveket nem nagyon beszélnek arrafelé. -És láss csodát: érdekesmódon nem volt Nagyszeben felé csatlakozás a következö 4 órában! :-/ Volt viszont pár leleményes "üzletember" akik -persze feketén- taxizással foglalkoztak! Kiszürve a kinálkozó fuvarosok közül az echte románokat, végül egy kis huzavona és alkudozás után megtaláltuk az emberünket: "Medve Mik"-et! Aki gagyogott némi magyart is...

Dacia, mert megérdemlem! Mik - egy igazi üzletember A biznisz: 4 személy és 4 hatalmas pakk (kb. 450 kg) elszállitása, több mint 100 km-re, román minöségü közutakon! Miután megállapodtunk a csillagászati 40 eurós (akkor kb. 10000 Ft) viteldijban, Medve Mik hol ugrált összeverve a sarkát, hol pedig fülig érő mosollyal dörzsölgette a tenyerét! :-)

Vidáman vezetgetett minket a pályaudvar mögött egy lepukkant parkoló felé, ami már épp kezdett volna gyanús lenni, amikor feltűnt a JÁRMŰ!
Különösebb meglepetés a márkájával kapcsolatban nem érhetett minket: Dacia volt, ahogy az arrafelé szokás. Csak hát a méret... :-/ Ricsiék kocsija is szükös volt Debrecentöl Biharkeresztesig, pedig annak volt egy komoly rakodótere is! De miután nagy nehezen sikerült befeszegetni magunkat az oldscool Daciába, nem a kis hellyel voltunk elfoglalva. Megkezdödött ugyanis a tanulmányi út: két óra alatt annyi információt zúditott ránk a bőbeszédü Mik, hogy a töredéke is elég lett volna a Travelchanel napi műsorához! Az elsö számú hallgatóság persze én voltam az anyósülésen. :-)

Megismerhettük a családja történetét, a megye és a szülőfaluja történetét, egy-két román kifejezést, meg még sok-sok érdekes dolgot, amivel most inkább nem traktálnám az olvasóközönséget...
Nyilván azért eredt meg ennyire a nyelve, mert marhára elégedett volt a viteldijjal! A túlsúllyal terhelt Dacia üzemanyaggal és sofőrrel fejenként kb. 10 Ft-ra jött ki kilóméterenként. -Tehát mondhatjuk, hogy az öröm kölcsönös volt!

Olvadás Oltrákovicán Az árukészlet 30%-át elvittük! Gyönyörü látvány északról teljes hosszában végigautózni a Fogarast! A lebilincselö méretek mellett ekkor már azt is látthattuk, hogy odafent nem lesz melegünk!

Mégérkezvén Oltrákovicára érzékeny búcsút vettünk Miktől, aki feliratta velünk a fia mobilszámát, hátha még szivesen mennénk kocsival valahová. Ám ahogy elviharzott hűséges soförünk, itt is azonnal megtaláltak minket a vállalkozó kedvü helyiek. Hiába mondtuk, hogy innen gyalog megyünk, nem igazán értették. -Egyszerüen eszetlenül hangzott az ö köreikben, hogy miért lábon visszük a hátizsákokat a hegyek felé, mikor egyértelműen ki tudjuk fizetni a fuvart, és van még 3 km sáros földút fölfelé az utolsó házakig. Szerintem egyik-másik nem is tudta, hogy miért jöttünk valójában... A helyi boltban vettünk még kenyeret (szocreál üzlet, üres polcok, stb), aztán du. 3 óra felé nekivágtunk a havasoknak.

Az elsö éjszakai célunk a Suru menedékház melletti, vagy az alatta 200 méterrel fekvő tisztás volt, amelyek a térkép szintvonalazása szerint csak mérsékelten lejtenek és valószinüleg összefüggö birkalegelőként funkcionálnak nyáron. Persze úgy gondoltuk, ha már ott vagyunk és tiszta a terep, akár a viskókba is bemehetünk... :-) Az elképzelés alapvetően jó volt, hiszen onnan már kellö távolságra vagyunk a Negoi megmászásához, és a hozzá tartozó bivakházban való alváshoz. És bizony a Negoi skalpjával, igy a tavaszi napforduló körül, még én is elégedett lettem volna!



A városiak nem is tudják milyen sáros a vidéki tavasz! A kézenfekvő közlekedési eszköz... Az ilyen havas kempingezést mi tényleg mindig komolyan gondoljuk, annak ellenére, hogy most is csak egy 3 személyes sátrunk volt...

Amikor késö délután végleg magunk mögött hagytuk a civilizációt jelképező sáros utat, és vele együtt az utolsó széles szakaszt a völgyben, kezdetét vette az igazi "szivás"! A szük, erdös, és meredek falakkal határolt további ösvényen bizony ott állt a hó! Mivel javában délután volt, ez a kb. fél méteres réteg kissé megolvadt, és rengeteg bosszúságot okozott nekünk! Gyakran szakadtunk térdig a vizes, nehéz kásába, ami igencsak kiszámithatatlanná tette a lépéseinket, és nagyon sokat lassitott az elörehaladásunkon is.

Persze a völgy nagyon szép volt, ahogy arról a fotók is tanuskodnak, de ahogy elkezdett sötétedni, már nem leltük örömünket a tájban. A nadrágok, bakancsok elkezdtek átázni az olvadt hótól, aztán meg ránkfagyni. Útjelzö piros pöttyöket ráadásul itt már elég ritkán láthattunk...

Rét a tél és tavasz határán Itt már gyanakodtunk... Sötétedés valahol a völgyben



Ez vajon még az út? Bálint kivan... Aztán az egyre kapkodósabb menetünk közben késön jöttünk rá, hogy a várva-várt felkanyarodás helyett tovább mentünk a völgyben! Erre végleg el kellett felejtenünk a szép napos rétre való visszatérés gondolatát! Ebben a döntésünkben főszerepet játszott az is, hogy a megáradt patakot is kereszteznünk kellett párszor, amit még fényben is épphogy csak megusztunk szárazon. :-)
Tehát a körülbelüli irányt belöve nekivágtunk a meredek, havas hegyoldalnak, irtózatos szidalmakat szórva a román túraút jelfestöire, amiért nem jól látható módon dolgoztak! Ekkor már mindenkinek átfagyott a lába combközépig, mivel itt néha épp' addig szakadtunk az egyre hidegebb hóba. De azt hiszem megint én vittem a primet a teljesen elázott surranómmal! :-) Ne akarjátok utánnam csinálni!

A leszálló sötétben szinte a kétségbeesés kerülgetett minket, mert még egy nyamvadt sátorhelynek való vizszintes placcot sem találtunk! A sunyi fenyök meg állandóan becsaptak minket, hogy a következö 100 méter után vége az emelkedőnek - hát lóf...t! Egyáltalán jó felé haladunk?! Elképzelhetö, hogy elvétettük az irányt és elmentünk már a tisztás mellett?!
Már ránkszállt az éjj, amikor soha nem hallott káromkodásokat fejlesztettem ki! -Az ihletet a napszemüvegem elvesztésének észlelése, és maga a kilátástalan helyzet adta! Eme forradalmi nyelvújjitást megszakitva, az élen haladó Barack jelezte: végre felszenvedtük magunkat az alsó legelőre és már látja az akolt! -Megmenekültünk!

Az ég ragyogóan tiszta volt, ha lettek volna elemlámpáink, sem láttunk volna messzebre. A holdfényen kivül nem is kellett más, hogy megállapitsuk: teljesen kihalt a környék! Ezért mindenféle gátlástól megszabadulva nyitottunk be a juhesztenába. Ami a házikó tetejét illeti: a télen esett hó javát beengedte... :-) Ha a pásztorlakot egy kutyaólhoz hasonlitom, az elég érzékletes!
Egyéb fekvöhely hiányában a kunyhóban lévő havat és jeget vizszintesre törtük, majd elkezdtük felállitani a sátrat! Szerencsére tüzifa volt elökészitve "nekünk", igy mire a sátor állt, már a barátságos lángok is felcsaptak, füstbe burkova a lakóteret és a kiteregetett mirelit ruhákat. Az utazás és menetelés miatti kimerültségtöl szinte Hiltonnak éreztük négyen a 3 személyes fekvőhelyet. A minket körülölelö csendben már csak annyi megbeszélnivalónk akadt, hogy másnapra egyöntetüen megszavazzuk a pihenést!

Hejj, de jól esett lefeküdni a sátorba! A vizes ruhák szárítása füstön Ricsi szereti a pirított kenyeret



Ez inkább szórakoztató, mint hatásos! Miért a sárga hó a ház mellett?! A hideg hajnal után (kb. -15 C) ragyogó napsütésre ébredtünk, ami kicsalogatott minket a jéggé fagyott hófelszinre. Alaposabban megvizsgálva a szállásunkat rájöttünk, hogy minden darabját az utolsó tetőcserépig, itt helyben faragták! A kis pásztorlak sokat nőt a szememben! -RESPEKT!
A vizes holmikat, hálózsákokat kiteregettük száradni, és meg kell hogy mondjam, márciushoz képest bizony rendesen égetett a nap! Az éjszakai megegyezést szem elött tartva: délig csak vegetáltunk, közben kajáltunk egy kevés konzervhalat, a fő energiaforrásunkat pedig -a sütökolbászt- hütve tartottuk. Rendezgettük a felszerelést, én pedig egy pár hótalp épitésébe is belefogtam. A magammal hozott vékony drót segitségével fadarabokat kötöztem a talpamra, ami persze kiváltotta társaim jókedvét. :-) De hiába röhögtek, mert jól müködött! Körülbelül 300 méterre el is jutottam vele, amikor az elözö este elhagyott napszemüvegemet kerestem. :-) Aztán miután a "mentöakció" kudarcba fulladt, én is beláttam az ilyenfajta hótalp feleslegességét. Csináltunk pár mókás fotót, aztán otthagytuk a szerkezetet a pásztoroknak.

Egyébként az olvadt felszinre nemigen akadt többé panasz. Egyrészt ezentúl nem mozogtunk olyan későn délután, mint az első nap, másrészt meg ilyen magasságban lazán kitartott az éjszakai fagy naphosszat, csak a fény okozott kellemes hőérzetet. Miután kellően átmelegedtünk a délelötti napfürdőben, Ricsi és Bálint nekiállt megkeresni a Suru bivakházat. Tőlünk már nem volt messze, valahol fölöttünk 200 méterrel, az erdő túloldalán. A könnyitett zsákokkal hamar fel is értek, kb. 1 óra alatt. Gondoltuk biztos ami biztos, foglalják el a fekhelyeket, hátha délutánra turistaözön várható... És bizony azé a fekhely, aki elöbb érkezik! Vagy aki erősebb! :-)
Ricsit hátrahagyva a bivakháznál, Bálint visszaindult, mi pedig közben Barackkal összecuccoltunk és elindultunk a nyomukban. Szerencsére miután szembetalálkoztunk, Bálint is be tudott segiteni a cipekedésbe, igy közösen nagyjából másfél óra alatt értünk fel egyik házból a másikba, az erdőn keresztül.



A Suru ház Egy jó meleg vaskályha a sarokban A bivakház vegyes képet mutatott: látszottak rajta a felújjitás jelei (purhab az ablakok réseiben, friss fagerendák, stb), de a lepukkant, régi, omladozó falak nagyon rányomták a bélyegüket az összhatásra. De mi nem kivántunk jobbat! Sőt a sarokban álldogáló sparhejttel még kellemes meglepetést is okoztak román kollégáink! :-) A házról beszéljenek tovább a képek, azt viszont le kell irnom, hogy itt találkoztunk utoljára emberi lábnyommal! Hangsúllyozom: emberivel... Kb. három hetes lehetett.
A Suru 3 lakrészre tagolódott: két földszinti odú és a padlás. Lent rozoga priccsek, a padláson padló. Mi az egyik földszinti lyukat választottuk, amelyikben ott volt a tűzhely. Itt aztán este előkerült a Smack, a kolbász, kenyér, szalonna és persze a Vilmos-pálinka is! Micsoda tivornya! :-)
Azért valójában csak annyira buliztunk, hogy másnap korán reggel indulni tudjunk a Negoira! Társaim sajnos elég szkeptikusnak bizonyultak ezügyben, már este is...

A Suru csúcs az erdőből nézve Egy kis csúszka-móka A suru digitális zoom-mal



Indulás! Ezt nevezem én szikrázó napsütésnek! A házikó relative nagy kényelmet nyújtott nekünk éjszakára. A vaskályha sütölapján jól feltornyoztuk a házban itt-ott talált agyagtéglákat, majd alágyújtottunk a saját készitésű tüzifával. Miután ily' módon elég hőt tároltunk el a hideg hajnali órákra, a nem tökéletesen záródó ajtót is kitámasztottuk - medve ellen! Én jól kipihentem magam reggelig, de Ricsi és Bálint lavinákkal álmodhatott, mert már sokkal elszántabban érveltek a Negoi ellen, mint este. Barack nem foglalt állást, ezért 2:1 arányban lekerült a túra programjáról az álltalam favorizált csúcs. Helyette a közelebbi és alacsonyabb Suru (2283) került célkeresztbe, ráadásul igy a felszerelés többségét hátrahagyhattuk az azonos nevü házban. Igy ez eléggé könnyűnek tűnt, estére pedig biztos szállás várt, úgyhogy nem is indultunk nagyon korán, inkább megreggeliztünk. Nagyjából 9, fél 10 magasságában vágtunk neki a bivakháztól piros pöttyökkel vagy fapóznákkal jelölt útnak a gerincig. A hó még surranóban is könnyen járható és kemény volt, ám a bivakház közelében lévő erdősávokban előfordult egy-két derékig merülés! Ahogy kiértünk a fenyők közül, láthatóvá vált a Fogaras főgerince. A térkép szerint itt kezdődik az a hosszú szakasz, aminek vonalvezetése nem bukik 2000 m alá. Mi ezen a napon csupán 1 kilométert terveztünk bejárni a Fogaras e kopár, havas világból.


Az erdő már mögöttünk. Lavinán lépdesve... A leirás elején szó volt egy megjárt lavináról... Hát itt, ezen a szakaszon történt, egyszer felfelé-, és egyszer lefelé menetben. Békésen haladtunk a fenyők között, mikor arra lettünk figyelmesek, hogy körülöttünk eltüntek a fák, helyettük pedig törzsek és csonkok meredeznek ki a hó alól. Leesett a poén: a felettünk lévő hómezőn összegyűlt hatalmas áradatot az erdő fogta meg, abba vágott egy éket, és mi azon lépcsőztünk felfelé! Persze szaporán elkezdtük fürkészni, milyen állapotban lehet a hó, de szerencsére a körülmények nekünk kedveztek: olvadásnak nyoma sincs, friss hó nem esett legalább 2 hete és a felszin kellően fagyos. -Mehetünk tovább! Az úton sokféle szélsőségét megtapasztalhattuk a jégenjárásnak. Egyszer tükör, egyszer törékeny, havas, buckás, szilánkos, köves... Asszem ideális hely a téli túrához. -Itt kellett volna kezdenünk.

De sajnos kezdtük kitölteni a rendelkezésre álló szünidőt, hiszen a hazajutásra is 3 nap fog elmenni! Nem is pocsékoltuk az energiánkat, lepakoltuk még a könnyitett cuccokat is, méghozzá a kijelölt útvonalon lévő hegymászó-siremlékhez. :-( Szegény fickókkal egy lavina végzett... Mi abszolút nem érezve veszélyben magunkat, gyorsan haladtunk fölfelé. Az emlékműtől felfelé előbb vékony, sziklás volt az út, majd a főgerinc kiszélesedett és kellemesen járhatóvá vált.
Ezt a tuti utat nem csak mi, emberek ismerjük! A nagyobb hókupacokon árulkodó nyomok bizonyitották: farkas járt itt! -Erre nem számitottunk! Persze utólag átgondolva logikus, hiszen a helyében én sem vadásznék csak a déli, vagy csak az északi oldalon...
Kellő tisztelettel gondoltunk ordas kollégánkra, főleg miután megcsapott minket a gerinc szele, és elképzeltük mennyire hideg lehet itt hajnalban! Igazából a fagyos nappali fuvallatra sem voltunk felkészülve. A többiek véletlenül hoztak magukkal kabátot, de mivel olyan jó idő volt fölfelé jövet a gerinc szélárnyékában, én az enyémet lent hagytam az emlékműnél. Fáztam rendesen egy szál pulóverben, a kitett helyeken szaladgáltam, ha meg lehetett bekuporodtam a kövek közé. Persze ezt a mókás cimboráim nagyon élvezték! :-) Melegük viszont nekik sem volt...

A lavina áldozatainak emlékműve, hátul a Suru Vízszintes jégcsapok! Kilátás délre a gerincről



A farkas érti a dolgát! 2283 méter, Fogaras, 2005. március 21. A 2200 méteres régió mesés kilátást nyújtott. A főgerincről, jó légköri viszonyok mellett, látszanak az északi oldalon lévő közeli települések. Délre pedig annyira elnyújtózik a hegylánc, hogy nem látni mást mint hómezőket és fenyveseket. A csúcsra érve feltűnt a Negoi, meg a lehetséges út hozzá: simán kivitelezhető lett volna még aznap! A főgerincről télen sem nagyon kell letérni, és mivel a Fogaras azért már eléggé megkopott hegység (például a Tátrához képest) ez a gerinc nem nagyon csipkés, nem túl hullámzó. -Szerintem jó lett volna a Negoiról gyönyörködni a panorámában! :-/
A csúcsfotókhoz rögtönöztünk egy magyar zászlót ruhadarabokból, meg a magunkkal hozott botból, és a fényképezőgép időzitőjének hála, sikerült mind a négyünknek egy képen lenni!

Lefelé gyorsan haladtunk, csúszkáltunk-ugráltunk, csak azt bántuk egy kicsit, hogy nem hoztunk magunkal a bátyám által tesztelt és ajánlott "seggszánkó"-kat! :-) Mondjuk kár lett volna a Ricsiért! -Gyalog is majdnem lecsúszott a sziklák közé, a műanyag lapon biztosan jobban ment volna neki! :-) Történt ugyanis, hogy az emlékmű fölötti vékony sziklás részen is folytattuk a hirtelen ereszkedést: ha volt porhó alattunk, akár 2 méterről is beleugráltunk. Hárman tudtuk kontrolálni, hol engdhetjük ezt meg magunknak... Ricsi meg naná, hogy ráugrott a kemény jégre! Meg is indult lefelé, mint egy rongybaba, de szerencsére az utolsó pillanatban elkapott egy jégből kiálló követ! Bár a fagyos gerincet ekkor már rég elhagytuk, átfutott rajtunk a hideg!
Mikor 5-6 körül visszaértünk a kényelmes Suru ház elé, még jó ereje volt a napnak, igy lehetett napozni. Este számba vettük a maradék kajánkat, és ismét lakomát csaptunk. Teritéken volt tea, sült kolbász, piritós, májkrém, és az én specialitásom: hókásás, szalonnás snack sült kolbász zsirjában! Jó étvágyat!

Azér' elfáradtunk! Az ötödik túratárs: Vili Smack a'la Cser



Újra a civilizációban! :-) Barack megmossa a lábát! Másnap az olvadást elkerülendő, tényleg korán indultunk, ezúttal a 3 hete itt járt ürge nyomában, a már ismert völgytől nyugatabbra, Felek (Avrig) irányába. Nem is volt gond a hó keménységével, ám Barack most nem kerülte el a patakban fürdést! :-) Még elég havas, hideg volt a "tetthelyen", de azért jól mulattunk! Aztán nemsokára beértünk a meleg és saras erdőbe, ahol már mindegyikünk nekivetkőzött. A vasutat kora délutánra elértük, addig pedig sok putrit és szántó-vető embert láthattunk. Sajnos elég szegény a környék...

A jegyünk értelemszerűen ugyanarra a kerülőútra szólt visszafelé, mint amin idevonatoztunk. Azért megpróbáltuk innen Brassóig is felhasználni, nem szerettünk volna ugyanis több eurót lejre váltani a jegyhez. És bejött! A kalaúz az idegen nyelvektől keletkező zavarában (angol, német) nem is ellenőrzött minket.



A vonat utasfülkéje luxus! A váróterem Ahogy felszálltunk a vonatra és elment a kaller, nagy álmosságunkban csak néha néztünk fel, város-várost követett. Brassóban is rögtön át tudtunk szállni, és a következő emlitésre méltó esemény csak másnap hajnalban Romániát hátrahagyva, Biharkeresztesen történt velünk. Amint megálltunk, Ricsi kipattant a pénztárhoz, hiszen a nemzetközi jegyünk idáig szólt. 4 diákjegyet vettünk volna Budapestig, de a pénztár zárva volt! Igy a sok új utassal együtt a kalaúztól kellett volna, hogy megvegyük a jegyet, az általunk ismert szabályok szerint. De persze mikor az uraság odaért és kérte a jegyeket, naivan igazat mondtunk: Romániából jövünk, az elöző állomáson próbálkoztunk, de zárva volt a kassza. Több se kellett a parasztnak! Közölte, hogy négy jegy Budapestig, nemzetközi forgalomban, az annyi mint: 16000 forint!
Megkérdeztük tőle, hogy mi van, ha a biharkeresztesi állomáson szálltunk volna fel, mondjuk 1 óra várakozás után? Akkor 2000 forint lenne a 4 jegy -válaszolta. De mi szegény diákok vagyunk, stb... -Adtuk elő magunkat. Nem hatotta meg, mert nemzetközi forgalomban nincs diákkedvezmény, csak nemzetközi jegy, és ő nem kockáztatja az állását négy taknyos miatt! Öt perc alatt alaposan dühbe gurultunk a hülyeségén, és elküldtük a p...ba! Erre hívta a másik kaller cimboráját, azt hitte majd becsokizunk, hogy ketten vannak, meg hogy ketten mondják a sületlenségüket! -Ostobák!
Végül miután látták, hogy ketten sem mennek sokra, ezért megfenyegettek minket a rendőrséggel! :-) Húha! -Gondoltuk ezek a bénák viccelnek. Meg Ricsi -a helyi csávó- tudta, hogy a következő utáni állomáson (Püspökladány) várni fog a vonat, és mivel az eléggé forgalmas, ott majd biztosan tudunk jegyet venni. Ha meg a rohadt kaller leszól a következő állomáson, hogy küldjék ki a zsarukat, már nem tesznek majd semmit, legfeljebb kiröhögik a paraszt baktert, hiszen lesz jegyünk!

Nem tudom hogy müködik a MáV-os távközlés, de a nyomorék kallerből azt is kinézem, hogy a saját mobiljáról telefonált, aminek eredményeként rögtön a következő állomáson vártak minket a fakabátok! Mondanom sem kell, hogy értelmi szintjük alapján ők is mintha egy klasszikus rendőrviccből léptek volna ki! :-) Mást nem voltak képesek szajkózni, csak hogy a kalaúznak mindig igaza van, meg hogy fizessünk, különben bevisznek minket! -Amelynek jogossága számomra kétséges volt... Végül látva a kilátástalanságot, megigértük a rendőröknek, hogy visszaszálunk a vonatra és kifizetjük a jegyet, persze visszamenőleg is. Ezzel aztán mindenki elégedett lett, hiszen a zsaruk megkapták a tekintélyt, a kaller meg a pénzt. Én meg tudtam, hogy mindez semmivé válik, amint elindul a vonat! :-) Mert ahogy egy kis sebességre szert tettünk, bizony megmondtam a bunkó kallernak, hogy nem fizetünk! Hivhatja a következö állomásra is a haverjait! :-)



A románok kicsempézik a vonatvécét! Kicsit melegedtünk a vonaton... Megérzésem szerint éppen kezdett volna megtörni a MáVhuszár, mikor kis társaim kezdték előkeresni a pénztárcájukat! És a tiltakozásom ellenére, mind a hárman kifizették a határig visszamenőleg a nemzetközi árat. :-( Lecsengették a pénzt, a kaller engem fenyegetve távozott, majd Ricsi és Barack elhatározta, hogy hazamennek Püspökladányról. Elbúcsúztunk tőlük, és végül hárman szálltunk le: ők a buszokhoz indultak, én meg jegyet vettem kettönknek. Végül az érvényes jegy birtokában nem zaklattak tovább minket.

Ez felemás lezárása volt az incidensnek, de csúnya lezárása egy gyönyörü túrának. A Fogaras pár nap alatt meggyözött minket, hogy visszatérni érdemes. A fordulatokkal teli hét a legtöbbet emlegetett élményeink közé került. Tehát ami a nem trendi túrákat illeti: nekünk bejött!

A jégcsapok itt oszlopok... Kényelmes priccsek a Suru házban A csúcsról keletre nézve ezt láttuk

Miszlikbe váglak! A félelmetes fogarasi hógörgeteg Csendes völgy Avrig felé

Vissza a főoldalra:

Cser Túra Oldalai